|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Alföldy Andrea 2003. március 5.Nagyváradon zajlott le febr. 28.-márc. 2. között az ,,Olvasni jó!" IV. mesevetélkedő, melyre 8 megye nevezett be. Alföldy Andrea tanítónő volt a mesevetélkedő főszervezője. A vetélkedő idején volt a Galagonya gyermekszínjátszó kör első fellépése. A Szatmár megyei csapat lett az első, elnyerte a Nemzetközi Gyermekvédő Szolgálat díját, egy háromnapos budapesti gyermeknapi rendezvényen való részvételt. F. Diósszilágyi Ibolya /Nagyvárad/ dedikálta a mesevetélkedő részvevőinek régebbi és újabb könyveit. /Cirják Izabella-Márta: Olvasni jó! mesevetélkedő. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./2004. március 12.Tíz megye kisiskolásai vettek részt a hét végén szervezett nagyváradi országos mesevetélkedő döntőjében, amelyet a Zabhegyezők gyermekanimátorai Alföldy Andrea tanítónő vezényletével immár ötödször tartottak meg az Ady Endre Középiskolában. /(Balla Tünde): Országos mesevetélkedő Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./2010. március 28.Mesék szárnyán mesevetélkedőNagyvárad – Az elmúlt hónapokban Alföldy Andrea nagyváradi tanítónő Mesék szárnyán címmel országos versenyt szervezett III-IV. osztályos diákok számára. A döntőt szombaton tartották az Ady líceumban. Az elmúlt hónapokban Alföldy Andrea nagyváradi tanítónő Mesék szárnyán címmel országos vetélkedőt szervezett III-IV. osztályos gyermekek számára. Tizennégy romániai megyéből, illetve a magyarországi Érdről összesen 968 csapat indult a megmérettetésen. Előselejtezőkre került sor, a három forduló során négy-négy magyar népmesét kellett elolvasniuk a versenyzőknek, majd feladatlapokat töltöttek ki, melyek többek közt különböző rejtvényeket, anagrammákat, igaz-hamis játékokat tartalmaztak. Az Ady Endre Középiskola dísztermében lezajlott szombat délelőtti döntőbe 31, négy fős csapat jutott: megyénként kettő-kettő, melyekhez az érdi, illetve a négy Bihar megyei csoport csatlakozott. A finálé két részből állt: előbb kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek, majd egy általuk kiválasztott népmesét dramatizáltak. A zsűriasztalnál Arad, Bihar és Szatmár megyei pedagógusok és tanfelügyelők foglaltak helyet, valamint Zsigmond Emese, a Napsugár folyóirat főszerkesztője. Eredményhirdetés Az eredményhirdetést és ünnepélyes díjkiosztást délután tartották. Előbb a váradi George Coşbuc Általános iskola I. B. és I. C. osztályos növendékei léptek fel egy színvonalas produkcióval, majd az derült ki, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Bihar megyei szervezetének különdíját az érmihályfalvi Copfosok csapata érdemelte ki. A jutalom egy május végi háromnapos budapesti kirándulás. Bronzérmet a szilágyfőkeresztúri Viperák kaptak. Az ezüstvárat a csíkszeredai Csodamanók vették be sikerrel, míg a versenyt az érmihályfalvi Lépesméz csapata nyerte. A győztesek a Napsugár jóvoltából nyári táborba mehetnek a székelyföldi Illyefalvára. Ciucur Losonczi Antonius. Forrás: erdon.ro 2014. március 23.Jubileumi mesevetélkedő voltImmár tizenötödik alkalommal zajlott Nagyváradon az országos Mesék szárnyán mesevetélkedő döntője. Szombaton a diákcsapatok mesefeldolgozásokat mutattak be, este díjkiosztás volt. Valóságos programkavalkáddal várták a gyerekeket az idei rendezvényen, mely, mint megtudtuk, a tanügyminisztérium által támogatott országos rendezvények listáján szerepel. A döntőn, melyen több helyi forduló előzött meg, az idén is 32, harmadikosokból, illetve negyedikesekből álló csapat vett részt az egész országból. Mesejelenetek Pénteken kézműves foglalkozások és játékok zajlottak, Papp Attila koncert volt, a gyerekek átléphettek többek között a Mesék Kapúján és egy nagy ünnepi tortát is kaptak a kerek évforduló alkalmából. Szombat reggel zajlott a tulajdonképpeni mesevetélkedő, a feladatlapokon ezúttal Benedek Elek meséivel kapcsolatos kérdések szerepeltek, tudtuk meg Alföldy Andrea szervezőtől, a Szacsvay iskola tanítójától. A délelőtt előadásokkal folytatódott: a diákcsapatok egy-egy Benedek Elek meséből játszottak el egy részletet. A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében előadott kis jelenetek kedvesek, ötletesek voltak, több csoport is zenés feldolgozást adott elő. A tanárokból és szülőkből álló közönség többek között a Dolgozz, macska!, A király nyulai, Az ember a legerősebb, a Furulyás Palkó, A só című mesék egyes részleteit tekinthették meg, esetenként több csapat feldolgozásában. Díjak A szombat délután szórakoztató programokkal folytatódott – a gyerekek előzetes választásuk szerint vízi játékokon vettek részt, a Gyerekvárosba látogattak, illetve a Posticum által szervezett Nagyböjti időutazás című interaktív kiállítást tekintették meg. Este zajlott az ünnepélyes díjkiosztás. Az ország több részéről ideérkező pedagógusokból álló zsűri elnöke Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője, az alelnöke pedig Pető Csilla szaktanfelügyelő volt. Az első díjat az érmihályfalvi Csengő Barack csapat nyerte el, akiket Gábor Éva tanítónő készített fel. A gyerekek részt vehetnek az illyefalvi, egyhetes Napsugár táborban. A második helyezett a krasznai Szerencsecsapat lett, melynek tagjait Seres Klára és Vékás Melinda készített fel. A rendezvény támogatója, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat különdíjat ajánlott fel a Szacsvay iskola Tatuk nevű csapatának, melyet Szilágyi Mária tanítónő készített fel. Ők a gyermekmentő szolgálat által szervezett Budapesti Gyermeknapon vehetnek majd részt. De nemcsak a díjazottak kaptak ajándékot – minden gyerek teli hátizsákkal mehetett haza: édességeket, könyveket, játékokat, mindenféle emléket kaptak ajándékba. Neumann Andrea erdon.ro, 2015. november 23.„Mesékkel helyükre kerülnek a dolgok”Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő. Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők. Feszültség, oldás A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon. Elismerés Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá. „Hazugság” Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül. Nyertesek A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el. Neumann Andrea erdon.ro 2016. április 1.Kisebbségben: Oktatási reform a BalkánonDr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük. Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme: Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató 1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján! Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy. Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem. Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre az oktatás politechnizálása ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző. A középiskolai oktatás átszervezésére a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul. Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak. Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond, hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt. Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak… A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”. Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak. Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad. De mindez még a múlt. Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne. Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak. Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges. Pénz, pénz és pénz. Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk. 2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel? Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek. A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem. Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt. A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel. Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival? Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink. Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni? Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet. 3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk. Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek. A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén. A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik. Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű. Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató: A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük. Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket. De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít. Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást. Alföldy Andrea, tanítónő: A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést. Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni. Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére. Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni. Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani? És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak? Fekete Erika, tanítónő: Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában (Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak. Az alternativ oktatás gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni. 1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban. Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.” Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek. Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról. Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén. Lassan, de biztosan. Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára. Csorba Krisztián, történelemtanár: A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat? Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.” Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára. De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd. Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be. De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak. Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd. Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret? Dr. Murvai László erdon.ro lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
